fbpx

ózongenerátor használata étteremben

Minden étterem a maga nemében egy különleges hely, ahova azért megyünk, hogy kellemes ízekkel, illatokkal, élményekkel találkozzunk.

Azonban lehet bármennyire jó a séf főztje, ha vendégeink a nem megfelelő higiéniai körülményekkel találkoznak, az negatív élményt fog eredményezni.

éttermi tisztaság

Egy kulturált étterem kapcsán alapvető elvárás a rend és tisztaság mellett, hogy lehetőleg ne kellemetlen illatok vegyenek minket körül.

 

Vendéglátósként pedig elemi elvárásunk kell, hogy legyen, hogy minden élelmiszer-biztonsági higiéniás szabályt betartsunk, ezek hiánya bizony komoly büntetési tételeket is eredményezhetnek, túl azon, hogy egy esetlegesen a higiéniás körülmények hiányosságaira visszavezethető fertőzés, amit elszenvedhet vendégünk, súlyos büntetőjogi következményekkel is járhat. Ezen igen szigorú szabályozások folyamatos betartása nem kis feladat az étterem üzemeltetőinek. A konyha és a vendégek által használt éttermi részen más-más higiéniai kihívásokkal szembesülünk, de fontos, hogy mindegyik esetében kellően helyt kell tudnunk állni.

Ózongenerátoros fertőtlenítésre való felhívás az éttermek weboldalán

ózongenerátor étteremben

az ön étterme is Fokozott figyelmet szeretne fordítani a higiéniára, és a biztonságra?

a nagy teljesítményű ózongenerátorunk a megoldás

Az ózon egyedülálló módon képes a gyors, vegyszermentes fertőtlenítésre, mindezt teljesen fáradtság mentesen, hiszen a készülék bekapcsolásán és a kezelés utáni szellőztetésen kívül nincs más dolgunk használata során. Természetesen a helyiségből minden növényt és élőlényt el kell távolítanunk. A klórnál 3000-szer hatékonyabban pusztítja el a vírusokat, baktériumokat, gombát, a penészt és olyan allergéneket, mint pl.: a poratka, használata során pedig minden szagot megszüntet a helyiségben.

kisfaludy logo

Szálláshellyel is rendelkezi netán? Jó hírünk van:

ózongenerátorunk a kisfaludy programban költségként elszámolható

Tudta?

Az ózonkezelés az élelmiszer iparban is alkalmazott eljárás. Az élelmiszerek ízét, állagát nem változtatja meg, azonban tartósít.

hol

ózongenerátor alkalmazása éttermeknél

étterem

vendégtér fertőtlenítése

Az éttermi berendezések sterilizálása az ózongenerátor segítségével sokkal egyszerűbben és ráadásul vegyszermentesen kivitelezhető. Vendégeit mindig a makulátlan tisztaság fogadhatja.

konyha

konyha fertőtlenítése

A konyhában ahol erősen jelen lehet a pára, előfordulhat, hogy rejtetett, nehezebben elérhető helyeken megjelenhetnek a penészgombák melyek semmiképpen sem előnyösek az étterem higiéniájára. A konyhában különösen fontos, a kórokozók, baktériumok kialakulásának megakadályozása és minden nemű fertőzési esély nullára való redukálása.

futár

futár autó fertőtlenítés

Amennyiben kiszállítással is foglalkozunk, az autó belterét is tudjuk ezzel a készülékkel sterilizálni, beleértve a klímarendszert is. Nem mellesleg az egész napon át tartó folyamatos étel szállítás eredményezhet kellemetlen szagokat is az autóban, amit szintén meg tudunk szüntetni.

Tudta?

A Saubere Luft ózongenerátorral akár egy 320 m2-es teret is fertőtleníthet, ami a legtöbb étterem esetében elegendő.

allergének, poratka

Különösen ott ahol sok vendég megfordul, az ágyneműkben, matracokban megjelenhetnek a poratkák, ezen élőlények és az ürülékjük allergiás reakciókat válthatnak ki, illetve az atkák csíphetnek is. Az ózongenerátorral megelőzhető, hogy vendégei kellemetlen élménnyel távozzanak az atkák jelenléte miatt. Az ózon a matrac szöveteibe behatolva megöli az atkákat tartós és rendszeres kezelés mellett.

étterem

A poratka jelen lehet a padlószőnyegben a kárpítokban, matracokban mely allergiás reakciókat válthatnak ki vendégeinkben.

kellemetlen szagok

Az ózon semlegesít minden szagmolekulát, amivel találkozik

kellemetlen szagok

Egy étterembe lépve  is örülünk annak, ha nem fogadnak minket kellemetlen szagok. Nem megfelelő elszívó berendezés esetén a konyhatérből kiáramló olajszag, vagy éppen a teraszról beáramló dohányszag, állatbarát hely esetében a kis kedvencek esetleges szaga, mind olyan jelenségek, amiket érdemes a nap végén eltüntetni az étteremből. 

Az ózongenerátor által kibocsátott ózon képes a szagokat semlegesíteni és szellőztetést követően ismét friss tiszta levegő fogadhat minket az étterremben.

kellemetlen szagok

Az ózon semlegesít minden szagmolekulát, amivel találkozik

penészedés, gombásodás

Egy párás konyhában, mosdóban, könnyedén felütheti fejét a penész, ami túl azon, hogy látványosan akár penész folt formájában is megjelenhet, egészségkárosító hatással is bír. A penészspórák ugyanis ott lehetnek a levegőben, elérhetetlen helyeken is megtelepedhetnek pl.: a bútorokon és ezek felületi, vegyszeres kezelése nem hoz hosszútávon megoldást a penész megszüntetésében. Ezzel szemben az ózon behatolva mindenhova, a levegőben, a falon, a bútor felületein is megtalálja a spórákat és elpusztítja őket. Természetesen a penész komolyabb jelenlét esetén elszínezheti pl.: a sarkokat vagy a falat, mely elszíneződést az ózon nem fog megszűntetni, de a kezelés után ezek tisztítószeres eltávolítása is egyszerűbb, ráadásul a penésszel gyakran együtt járó dohos szag megszüntetése is megvalósul. A penész visszatérése ellen érdemes legalább 1-2 hetente megismételni a kezelést.

penészedés

Az ózon megöli a penészspórákat az elérhetetlen helyeken és a levegőben is

vírusok a felületeken

Az ózon elpusztítja a vírusokat és az egyéb baktériumokat, kórokozókat

vírusok és kórokozók

Legyen szó influenzáról vagy éppen koronavírusról az ózongenerátor képes ezeket ártalmatlanítani, nem csoda, hogy az egészségügyben is ilyen készülékeket is bevetnek fertőtlenítés céljából. Az Országos Mentőszolgálatnál is rendszeresítve vannak a mentőautók gyors sterilizálásának céljából.

Az ózongenerátor segíthet a vírusos időszakokban megakadályozni a megbetegedések terjedését, többek között az által, hogy az ózon gázhalmaz állapotából eredően mind a felületeken megtapadó, mind a levegőben lévő vírusokat is elpusztítja. Ezért is alkalmazzák előszeretettel éttermekben is. 

kellemetlen szagok

Az ózon elpusztítja a vírusokat és az egyéb baktériumokat, kórokozókat

Tudta?

Az ózon a természetben előforduló egyik legerősebb fertőtlenítésre alkalmas molekula, a klórnál akár 3000-szer erősebb.

hogyan kell használni az ózongenerátort?

Vegyszermentes fertőtlenítés 5 egyszerű lépésben

BEKAPCSOLJA A KÉSZÜLÉKET

Ózongenerátorunkat egy egyszerű manuális kapcsolóval tudod bekapcsolni, amit akár folyamatos üzemben is tudsz működtetni, de van lehetőség a rajta található időzítővel is beállítani, hogy mennyi ideig üzemeljen.

időzítő beállítása

Amennyiben 120 percig (vagy annál kevessebb ideig) tartó kezelést szeretnél alkalmazni akkor beállítod az időzítővel. 30 perc egy átlagos 3 méteres belmagasságú 80 m2-es tér fertőtlenítésére elegendő.

helyiség elhagyása

Mivel az ózon irritálja és károsíthatja is a légutakat, fontos, hogy pár percen belül hagyjuk el a kezelendő helyiséget és az abban lévő állatokat, szoba növényeket is távolítsuk el. Fontos, hogy  a kezelést zár térben végezzük, ablakokat, ajtókat zárjuk be magunk után, hogy a sterilizálás minél hatékonyabb legyen. 

megvárjuk, hogy lejárjon az idő

Ha nem folyamatos üzembe kapcsoltuk a készüléket, akkor az automatikusan le fog állni, az időzítőn beállított idő lejártának megfelelően. Folyamatos üzem esetén az ózongenerátort nekünk kell kikapcsolni.

helyiség szellőztetése

Az ózon alapvetően nem rakodik le a bútorainkon, és rövid időn belül oxigénné alakul vissza a zárt térben, de ezt a folyamatot kifejezetten javasolt szellőztetéssel meggyorsítani. Az ózonkezelés idejével legalább azonos idejű alapos szellőztetés ajánlott, utána a helyiség birtokba vehető. 

választható ózongenerátor modellek

Saubere Luft Ózongenerátor 10000 mg/óra

SAUBERE LUFT 10000 mg/óra

ózongenerátor

 

 160 m2-es területet képes fertőtleníteni (3 méteres belmagasság esetén)
10.000 mg/óra ózonkibocsátási teljesítmény
ózonlapok száma: 2 db
ózonlapok élettartama: 9000 óra
120 percig időzíthető üzemmód
folyamatos működési üzemmód
2 év garancia
ingyenes szállítás

59.990Ft

Elfogyott

bankártyás fizetési módok

MA: megrendeled

HOLNAP: Percek alatt fáradtságmentesen fertőtlenítheted környezeted.

Saubere Luft Ózongenerátor 20000 mg/óra

SAUBERE LUFT 20000 mg/óra

ózongenerátor 

 

 320 m2-es területet képes fertőtleníteni (3 méteres belmagasság esetén)
20.000 mg/óra ózonkibocsátási teljesítmény
ózonlapok száma: 4 db
ózonlapok élettartama: 9000 óra
120 percig időzíthető üzemmód
folyamatos működési üzemmód
2 év garancia
ingyenes szállítás

64.990Ft

28 készleten

bankártyás fizetési módok

MA: megrendeled

HOLNAP: Percek alatt fáradtságmentesen fertőtlenítheted környezeted.

Saubere Luft Ózongenerátor 30000 mg/óra

SAUBERE LUFT 30000 mg/óra

ózongenerátor

 

 480 m2-es területet képes fertőtleníteni (3 méteres belmagasság esetén)
30.000 mg/óra ózonkibocsátási teljesítmény
ózonlapok száma: 6 db
ózonlapok élettartama: 9000 óra
120 percig időzíthető üzemmód
folyamatos működési üzemmód
2 év garancia
ingyenes szállítás

89.990Ft

bankártyás fizetési módok

MA: megrendeled

HOLNAP: Percek alatt fáradtságmentesen fertőtlenítheted környezeted.

Az ózongenerátor segít az étterem üzemeltetőknek abban, hogy kevesebb vegyszer használata mellett, steril, kellemetlen szagoktól mentes körülményeket tudjanak garantálni mind a vendégtér, mind a konyha esetében. Mivel az ózont már évtizedek óta használják az élelmiszeriparban, garantálható, hogy annak nincs semmilyen káros hatása az élelmiszerekre, alapanyagokra, sőt például gyümölcsök, zöldségek, húsok esetében az esetleges baktériumok elpusztítása révén azok frissen tartását is elősegíti, léteznek olyan modellek, melyeket kifejezetten hűtőgépekbe helyeznek el az ott keletkező szagok megszüntetése és tartósítás céljából. Az ózon az ételek állagára, ízére sincsen semmilyen hatással.

kérdésed van? inkább telefonon rendelnél? hívj minket most:

+36307565005

a saubere luft és az egészséges levegő házhoz jön 

ingyenes kiszállítás 50000 ft felett

a saubere luft és az egészséges levegő házhoz jön 

ingyenes kiszállítás 50000 ft felett

elérhetőségeink:

+36307565005

hello@saubereluft.hu

gyors szállítás

kiszállítás akár már másnap, amennyiben rendelését 13:00 előtt leadja

pénzvisszafizetés

14 napos pénzvisszafizetési garancia

ügyfélszolgálat

ügyfélszolgálat a hétfőtől vasárnapig 9:00-18:30 között